- Főoldal
- Rendezvények
- Kérdőívek
- Események
- Információk
- Kistérség bemutatása
- Projekt bemutatása
- PAKTUM
- STRATÉGIA
- Tájékoztató kiadvány
- Kitekintés
- A végrehajtás Intézményrendszere
- Letölthető dokumentumok
- Projektmenedzsment és projekt-megvalósítók tagjai
- A megvalósításban közreműködők
- Pályázati lehetőségek
|
| Még keresik az üzemeltetőt
Előzetes becslések szerint 20-30 főnek tudnak majd állást ajánlani a felgyői lerakónál. A jelentkezéssel nem kell sietni, hiszen várhatóan csak 2007 utolsó negyedévében hirdetik meg a munkahelyeket. Az még továbbra sem dőlt el, hogy ki lesz a hulladékgazdálkodási rendszer üzemeltetője, és az sem, hogy konzorciumon belüli három ellátási területet felosszák-e, vagy egy céghez kerüljön a működtetés feladata. |
Most a kivitelező Mota-Engil Magyarország Rt. úgy kalkulál, legkésőbb márciusra válik fogadóképessé a lerakó – tudtuk meg Czakó Istvántól. A portugál tulajdonú cég projektmenedzsere elmondta, némiképp visszavetették a munkákat a múlt heti nagy esőzések, de az is bonyolítja a helyzetet, hogy a már átfésült 106 ezer négyzetméteres terület mellett fontos régészeti lelőhelyre bukkantak a szakemberek, ezért kilencezer négyzetméteren megint leletet mentenek. A próbaüzemmel kapcsolatban is akadnak még kérdések, most ugyanis úgy néz ki, még ezzel a csúszással is hamarabb fog startra kész állapotba kerülni a felgyői lerakó, mint a csongrádi hulladékudvar, aminek papíron februárig kellene elkészülnie.
Arról már lapunkban is beszámoltunk, hogy a lerakóprojekt leggyengébb pontja épp a terület megközelítése. Jelenleg egy három méter széles, közlekedésre szinte alkalmatlan, olykor hézagos aszfaltcsíkon lehet eljutni az építkezés helyszínére. Ahhoz, hogy működési engedélyt kapjon a telep, a szakhatóság szerint hat méter széles, megerősített szerkezetű útra lenne szükség, azt viszont egyelőre nem tudni, milyen pénzből épülhetne meg ez a három kilométer szakasz. Merthogy az unió csak a hulladékgazdálkodási projekthez szorosan kapcsolódó fejlesztésekre adta a maga – összességében – nyolcmilliárd forintos támogatását, nem útépítésre. Úgy tudjuk, most éppen azon alkudozik a 82 dél-alföldi települést tömörítő, a felgyőin kívül még egy nagy telepet építő társulás, hogy az egyéb feladatokra szánt, de megmaradt pénzt hogyan lehetne erre a célra felhasználni. Ha ez a kérdés megoldódik, már csak azt kell kisakkozni a konzorciumnak, hogyan talál forrást az út folytatására Tömörkényig. Hiszen a csongrádi kistérség szemete még így is csak kerülő úton juthat el a lerakóba.
